Kiss T. Anna: ÉNMÁRKA – Hogyan ne legyél százas?! A könyv.

Címkék

, , , , , ,

HAMAROSAN a könyvesboltokban is kapható lesz, jelenleg előjegyezhető a könyv az énmárka erejéről. Ezt írja róla a FORBES Magazin:

“Tartalomhoz a forma

4500 követő, 20 millió oldalletöltés az egyik közösségi oldalon – Kiss T. Anna nevét ma már nemzetközi környezetben is ismerik. Hogyan csinálja? Aki figyelmesen olvassa az újságíró-menedzser legújabb, Énmárka című könyvét, megtudhatja.

Emlékeznek a Büszkeség és balítéletben a jelenetre, amiben Catherine de Bourgh azon mereng, micsoda zongoraművész válhatott volna belőle? „Ha tanultam volna. És ha igazán akartam volna” – mentegetőzik.

Mi meg mosolygunk. Mert kitűnni akarni is, merni is kell. „Az emberek nem szeretik elismerni, hogy mások valamiben jobbak náluk. Márpedig csak akkor leszel brand, ha kiemelkedsz a többi ember közül” – állítja Kiss T. Anna.

KARIZMA, OFFLINE

A bátorság fontossága csak egy az énmárkával kapcsolatos, ám ritkán emlegetett kellékek közül.  A szakember feltett szándéka, hogy könyvével rendet tesz e téren.

Azt hiszik például sokan, hogy a személyes márka egyet jelent a hírességgel, holott az inkább a sikeres brandépítés eredménye. A személyiségnek sem kell megváltoznia. „A lényeg marad, csak átstrukturáljuk az elemeket. Van, amit háttérbe teszünk, másokat felhangosítunk. De lenni kell valódi tartalomnak, szaktudásnak, tapasztalatnak. Ez adja a márka igazi értékét”.

Tévedés az is, ha a személyes márka fogalmát csak a digitális térben értelmezzük A karizma „élőben” jön csak át igazán. Emellett sok példát lehetne hozni a „kevesebb több” örök igazságára is. „Steve Jobs csak ritkán szólt, de akkor annak mindig súlya volt. Ő, vérprofiként éppen így építette fel magát.”

HITELT ÉRDEMLŐEN

A könyvet elolvasva – ígéri a szerző – kitisztul a kép. Célcsoportja a közép-és felső vezetők, a multivilág és a kkv-k döntéshozói, akik számára nem világos az énmárka fogalma, vagy éppen averzióik vannak a fogalommal kapcsolatban. „Az egyik könyvláncnál a szakirodalom kategóriába került az Énmárka. Büszke vagyok rá”.

Szakértő támogatás nélkül azonban aligha lehet végigmenni ezen az úton. Ám ha valaki, Kiss T. Anna hiteles segítő. Miközben partnereivel (ügyfeleit nevezi így) dolgozik, saját brandjét is tudatosan építi. Eddigi pályája nyomán, MBA minősítésű menedzserként, stratégiai üzleti tanácsadóként, széles nemzetközi kapcsolatrendszert épített, most erre alapoz. „Két éve kitaláltam egy hároméves önfejlesztő programot. Célom, hogy nemzetközi ügyfeleket szerezzek, és külföldi menedzsereket is segítsek. A másik tervem, és ennek érdekében a nemzetközi jelelést is tanulom, hogy süketnémákhoz is tudjak szólni a Youtube csatornámon, most egy külön módszertant fejlesztek számukra. Ez is egy lesz az én specialitásaim közül. Én így építem tovább saját énmárkámat”.

(Megjelent a FORBES Magazin, 2017. október havi számában.)

AAAAAenmarkaboritoelso

Kép – Kiss T. Anna könyve a személyes márka erejéről.

Reklámok

ÉNMÁRKA – Hogyan ne legyél százas? 29.

Címkék

, , , , , , , , , , , , , ,

Nagyon magányos dolog könyvet írni. Ennél csak az magányosabb, amikor az ember várja, hogy az olvasók elé kerüljön. Amikor ő már nem tehet semmit, hiszen az összes betűt, vesszőt és pontot a helyére tett. Még a kérdőjeleket is. De vajon az olvasó is oda tette volna, ahova én, vagy ő mindent másként lát? Soha nem fogom megtudni. Vagy ha mégis, akkor már biztosan késő lesz, hiszen a könyv az olvasóé, immár nem az enyém.

Szabad préda, ahogy az ember élete is, ha kilép a nyilvánosság elé. És most még egy nappal közelebb kerültünk hozzá.

Visszavonhatatlan és lábat remegtető. Lehetsz bármilyen profi, bármilyen gyakorlott, érezheted a kamerát, a reflektor fényét vagy a legapróbb kis optikát is háttal ötven méterre, mégis, amikor ott állsz a nézők célkeresztjében – már nem menekülhetsz. Eszeveszett öröm, de eszeveszett stressz és kín és fájdalom is ez az egész.

És az emberek veszettül törekednek arra, hogy részük legyen benne. Gondolatban mindent megtennének érte, hogy elérjék az állapotot, s Istenként csodálják azokat, akik  nem csak álmodoznak, hanem meg is teszik, mert van bátorságuk hozzá, de közben szívük mélyén azt kívánják: bárcsak leesne, lezuhanna, bárcsak neki sem sikerülne! A kelet-euópai ember legfőbb genetikai kódja. “Dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha már bennem nincs elég ‘kakaó’ ahhoz, hogy végigicsináljam!”

Így aztán az erősek együtt élik meg az örömöt a teljesítményükért és a szomorúságot, hogy lám, milyenek is az emberek! Hogy hütlenek, hitszegők és gyávák. Hogy gyengék és irigyek. Bár ha rosszak is, mégiscsak esendő emberek. És mindenki megy tovább.  Amikor nehéz helyzetben vannak az emberek, mindig ugyanolyan egyszerűen léteznek: egyik lábunkat a másik elé téve haladnak előre, lesütött szemmel, mert még ők szégyellik magunkat a másik helyett, aki gyávaságát, lám, képes volt szemrebbenés nélkül rájuk kennni.

De ez a reflektorfény.

Ez a siker világa.

És mégis ez a vágyak netovábbja.

Amikor egy ember személyes márkáját szeretnénk felépíteni, minjdárt az elején ketten leszünk benne. Ő, meg én. Fele-fele arányban. Külön, egyedül, semmit sem érünk, ha énmárka építésről van szó. Én csak a fele lehetek az ő márkájának, s ő sem lesz egyedül brand. Mert “Hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat.” József Attila írta, aki brand volt a maga korában. Ő azon kevés költők egyike, aki már életében elfoglalta helyét a Parnasszuson. Mégis, élete végéig  szerény maradt, egyszerű. Mert ilyen a nagyság.

De korunk nem a született nagyságokról híres.

A személyes márka építésénél az első lépés tehát az, hogy megismerjük a partner személyiségét. Az erősségeit, de a gyengéit is. Csak így tudjuk meg ugyanis, hogy min kell dolgoznunk a hosszú hónapok alatt. Mert hogy ez nem egy-két laza, dumás találkozó köztünk. Fél éven, leggyakrabban egy éven át tartó kemény munka mind a két fél részéről. Szinte belemászunk egymás életébe ahhoz, hogy próbára tehessük majdan az “én”-t: vajon mennyire konok, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire szabad bensőjében, mennyire engedi a szárnyalást? És hogy mikor, melyik képességeit, készségeit kell használnia ahhoz, hogy célt érjen. Mindenkinek vannak napvilágra való és árnyékot kívánó jellemzői, szokásai, gondolatai és képzelgései. Minden azon múlik, hogy hol szabunk határt ezek között, s hogy mekkora fény éri egyiket és a másikat.

A hagsúlyok sokat számítanak egy ember megítélésében. Akár az egész személyiség sorsát eldönthetik. Óvatosan kell tehát bánniuk a partnereknek azzal, hogy mikor és hányszor esnek ki a szerepükből. És milyen körülmények között. Sok hónapnyi munkát, erőfeszítést tehet semmissé egy hisztériás roham, egy fegyelmezetlen, gonosz megnyilvánulás, egy elhibázott lépés. A régi “én”.

Kényes műszer a személyiség. Finoman kell vele bánni. Gyakran a legnagyobb sérelmeket maga okozza saját magának. Akkor pedig nincs más megoldás: meg kell állni, gondolkodni, korrigálni és megérni a továbblépésre.

Addig tovább egy lépést se!

Minek?

Bukni énmárka építése nélkül is tud mindenki.

(Kiss T. Anna: ÉNMÁRKA – Hogyan ne legyél százas?! Könyv a személyes márka erejéről!)

KTAhattyumaganykovetbalaton

Kép – Az ő énmárkája biztos. Azt mondom hattyú, s mindenki tudja, ki ő.

ÉNMÁRKA – Hogyan ne legyél százas?! 30.

Címkék

, , , , , , , , ,

A történet veled kezdődik, Kedves Olvasó! És azzal a lánnyal, aki egy fél életet leélt, amíg végre arról szólhatott, ami egész addigi életét végig kísérte. Alig öt éves volt, de biztosan állította, hogy tudja: újságíró lesz és egy nagy mikrofonba fogja mondani, amit gondol. Hogy hol láthatta a rádiós újságírót a “nagy mikrofonjával” dolgozni, az rejtély, de tény, minden leírás stimmelt. A következő éveken át mindig ugyanazt a jövendő történetet és ugyanolyan részletekkel mesélte el, mint a legelső alkalommal. Úgy tünt, minden, de minden a fejében van arról, ami lesz, ami lehet, ami majdan történhet vele.

Nos, idővel kiderült, minden azért mégsem.

Mert sem a magasságokat, sem a mélységeket nem tudta megközelítőleg sem megjövendőlni, ami életében várt rá. Különben talán már ötéves, apró lábaival világgá futott volna. De tény: újságíró lett a kicsi lány, s tollával, mikrofonjával, később kamerával és csapatával bejárta az egész világot, így szerzett tapasztalatot az Emberből. Megtanult ismerkedni, és megtanulta, hogyan lehet megismerni az embert. És persze közben önmagát is. Soha, élete során semmikor nem engedte el az emberek kezét. Mindig belé kapaszkodott valaki, mindig tőle várták a megoldást, s ő mindig belesimult az elvárásokba. Hogy közben, amíg a mások életét élte, elfutott mellette a sajátja? Meglehet, ez volt a leckéje, a küldetése, a feladata az életben. Hogy másoknak adja a sajátját. De ez ő. Letagadhatatlanul ő ez! Akár védjegye is lehetne. Vagy a személyes márkája.

A brand.

A történet, ami vele kezdődött ugyan, nem csak önmagáé. A tied is, Kedves Olvasó, ha nem is tudsz róla, mikor, hol kerültél bele. Magába rántott, elsodort, felemelt és tenyerén hordott. Mindig amit kellett, ahogy jó volt neked.

A történet veled kezdődik, s remélem, veled is folytatódik majd.

Kérlek, így olvasd itt ezeket az oldalakat. Minden nap legalább egyet. És gondold meg, te mit tennél? Akár írd le és küld el nekem erre a levélcímre:

annatkiss@gmail.com

A következő 30 napban bármikor, akárhányszor, akármilyen terjedelemben. Hiszen ki ismerhetné a saját történetét jobban, mint az, akivel történik éppen? Te magad!

És ha Fortuna, a szerencse istenasszonya is veled van, meglehet, te leszel az első, aki kinyomtatva is viszont látod a történetet, ami akár a tied is lehetne. Vagy éppen hogy az!

 

KTAcostakonyboritomobilonfekve

Kép – ÉNMÁRKA

Egy helyben állva megújulni?

Címkék

, , ,

A NAP GONDOLATA a megújulás. Az az állapot, amikor semmi sem az ma, ami akár tegnap volt. Hogy ez mikor, mitől jön, hogy min múlik, melyik lesz a nap, óra, perc, másodperc, amikor bekövetkezik – ki tudja?

Persze, minden ilyen döntés hosszú időn át érik bennünk, ha nem is vesszük mindig észre. De ott benn már tudjuk, hogy valami megváltozott. Nem vagyunk képesek úgy élni, ahogy addig. Egy letűnt világban ezt valahogy úgy tanították, hogy ilyenkor alakul ki a forradalmi helyzet. A régi rendben már nem tudnak az emberek élni, az újat pedig még létre kell hozni. A történelem ebből a célból jobban favorizálta a nagy megmozdulásokat, az égszakadást és földindulást, mint a békés átmenetet. Az emberi lélek azonban nem szereti a felfordulást. Az apró, alig érzékelhető lépésekkel változik.

A párkapcsolatokban ez valahogy úgy néz ki, hogy az ember ma lehúzza a gyűrűt, holnap a kanapéra vonul aludni és holnapután saját lakást bérel. Aztán a másik majdcsak észreveszi, hogy valami végérvényesen megváltozott. Például aki tegnapelőtt még  életünk része volt, mára teljesen nyoma veszett. És az élet akkor is megy tovább.

Ilyenkor ha egy kicsi szerencséje is van az embernek, akkor nem a régi módon folytatja tovább az életét. Mert ami egyszer kudarcba fulladt, azt megismételni vétek.

Élni csak jobban és egyre jobban érdemes!

Persze, hogy mitől is jó az életünk, nagyon is szubjektiv élmény. Mindenkinek más és más adja az élet minőségét. Kinek a vasárnapi rántott hús, uborka salátával, kinek meg egy szelet kenyér és egy pohár víz a vágy netovábbja. S ha csak ennyije van, boldog és elégedett akkor is. Mást belső ambíció füt, hogy felmutasson valamit a világnak: “Ez vagyok én!” S ha ebben kudarc éri, egész világa összeomlik. És levonul a pályáról. Hogy visszaálljon a start vonalra, azt elképzelni sem tudja, mert a kudarcnak ezt a kezelési módját, az elbujdokoláshoz képest más utat – nem ismeri. És hát a vágyak. Milyen szerények így, ugye?!

A rosszban a jó, hogy azért a vágyak, általában, ennél sokkal szárnyalóbbak. Mert ki az, aki ne akarna jobbat, többet saját magának és a szeretteinek? És ez már jó, mert ösztönöz. Erős “üzemanyag” a motiváció. A jól megalapozott motiváció. Probléma akkor merül fel, amikor az álmokat, vágyakat valóra kellene váltani. Különösen, ha egy méretes padlófogást követően kell felállni újra. Az álmodozás most aztán különösen nem elég.

Elkerülhetetlen az idő, amikor az álmok helyébe immár a cselekvésnek kell lépnie!

Naná, hogy az első lépésnek az ember komfortzónáján túlra kell irányulnia!

És nagyon nem szeretjük elhagyni azt, amiben eddig legalább biztosak voltunk. Ahol valamennyire biztonságban éreztük magunkat. Ha bármi váratlan kudarc ér az életünk napi harcainak csatajeleneteiben, gyorsan visszafordulunk és a régi sáncaink mögül nyalogatjuk a sebeinket, ahelyett, hogy felemelkednénk a padlóról, leporolnánk magunkat és folytatnánk az utat.

Ehhez persze már nem elég megannyi szép álom, ehhez valóban bátorság, lelkierő és kockázatvállalás szükségeltetik.

És a hit saját magunkban.

És ugyan ki higgyen bennünk, ha mi nem hiszünk teljes odaadással saját magunkban?

Én úgy fordítanám a kérdést: hogyan is sikerülhetne a megújulás, ha éppen mi nem teszünk az érdekében semmit? Vagy csak túl keveset. Vagy csak túl későn. És a hangsúly azon van, hogy vagy. Amíg ezt a szót használjuk érvelésünkben, addig nem döntöttünk. Addig nem köteleztük el magunkat a megújulásunk mellett. Addig a komfortzónánkon belül nyalogatjuk a sebeinket és – meglehet – soha többet nem is jutunk ki onnan. Mert könnyen kondicionáljuk ám magunkban ezt a “menekült” státuszt!

Jó belemelegedni a helyzetbe, ahol, lám, semmi baj nem érhet bennünket. Igen, hiszen nem is ér bennünket semmilyen hatás. Semmi nem fog a megújulásra ösztökélni, ha mindenkit, aki ezt tehetné velünk, kizárjuk a korlátaink mögül.

Ott csak mi magunk vagyunk és így mi magunk vagyunk az is, aki a megújulásunk ellen legjobban hat, s aki végül elszabotálja azt. És amikor így körbeértünk saját utunkon, megelégedve állapítjuk meg, hogy hiszen minden út úgyis hozzánk vezet, tehát jó ez így nekünk. És elégedetten hátra dőlünk biztonságos kis barlangunkban.

Ám miközben mi körbe-körbe járunk saját életünkben, a kevés bátrak már régen mérföldekre járnak tőlünk, s immár esélyünk sincs arra, hogy beérjük őket.

És immár esélyünk sem lesz arra, hogy valaha is mi is, velük egy sorban – megújuljunk végre.

LLAlofelnyergeltbezs

Kép – Felnyergelve, egy helyben állva megújulni?

Választások forever.

Címkék

, , , , ,

A NAP GONDOLATA az, amit nem nagyon szeretünk: a választás. Vagyis amikor döntenünk kell. Az emberek félnek a döntésektől, mert az teher, az konfliktus, ha mással nem, akkor önmagukkal. Úgy tesznek tehát, mintha őket egyszerűen nem érintené semmilyen változás. Munkahely, család, párkapcsolatok, emberi viszonylatok, egyre megy. Az emberek örök állandóságban leledzenek, s ez az álomvilág olyan elevenen én bennük, hogy kiützéssel ér fel számukra, ha mégis bekövetkezik a hihetetlen: jól felépítettnek és stabilnak hitt kis világuk romjaira hullik. Márpedig ilyen éveket élünk manapság, s úgy is érezhetjük: ennek már sohasem lesz vége.

Ha igaz a bölcsesség, hogy az egyetlen állandó az életünkben a változás, akkor biztosak lehetünk benne: a változások kora is véget ér egyszer. Legalábbis egy pilanatra biztosan, amíg lélegzetet vesz. Már ha szabad ilyen képzavarral kifejeznem azt a legadhatatlan összefüggést, miszerint egyszerűen nem kerülhetjük el, hogy életünk időnként új mederbe terelődjön. Tetszik, nem tetszik – ez van. Jobb tehát jó képet vágni hozzá, de legalábbis felfeküdni a hullámra, ami megállíthatatlanul sodor bennünket tova, minél messzebbre el régi életünktől.

Inlább sodorjon a mi akaratunkból, minthogy akaratunk ellenére történjen, amit “ő” szándékozik velünk tenni. Így legalább marad némi esély arra, hogy beleszóljunk: mi történik az életünkkel.

Találkoztam az elmúlt hetekben okos, értelmes, többre hivatott férfiakkal és nőkkel, mégis, közülük nyilvánvalóan csak kevesen lettek, lesznek képesek kézben tartani a lehetőségeiket a következő éveikben. Ezt abból is gondolom, hogy komoly energiát kifejtve elutasítják minden apró kis változásnak még a lehetőségét is. Éveik mennek el olyan tevékenységkre, amelyekben az elhibázott piaci pozicionálásuk miatt esély sincs az eredményes üzletre, ám körömszakadtáig ragaszkodnak hozzá, csak hogy ne kelljen tapodtat sem mozdulniuk a megszokott, az ismert határaikon túlra.

Hiába, nagy úr  a Komfort Zóna!

De még nagyobb úr az egzisztencia, a tartalmas élet.

Szóval előbb-utóbb választania kell az egyénnek a túlhaladott vagy a lehetőséget ígérő élet között.

Választania kell, akár akar, akár nem. Mert a világ nem fog megváltozni, sőt, a fejlődés sem áll meg.

Woody Allen fogalmaz valahol úgy:

“Hé, állítsátok meg a Földet, ki akarok szállni!”

Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem ismerek olyat, akinek ez a teljesítmény sikerült volna. Olyat azonban láttam, nem is egyet, hogy valaki elmulasztotta a jókor, jó helyen lenni esélyét, s mire “csöngettek” a fejében, a lehetőség már régen tova robogott.

S bár igaz, hogy örök választások közepette élünk, de nagyon nem mindegy, hogy mi a választás tárgya. Ki, mikor és mik között választhat. Mert ha az ember örökké nem is él, ez alatt a pár kurta kis évtized alatt a legjobbat szeretné kihozni e földi létéből.

Akkor pedig vita nincs: választások forever!

EGYEBvalasztovonalcarparkingbeton

Kép – Vagy autó vagy parkoló. Tényleg forever?

Panoptikum mókuskerékben.

Címkék

, , , , ,

A NAP GONDOLATA: a panoptikum. Arra gondolok, amiben mindenki ott van, aki már múlt idő. Mármint az életünkben. Voltak és már nincsenek. Emberek, akik valamikor fontosak voltak, s most nem értjük: miért is voltak olyan fontosak számunkra.

Azt írják az asztrológusok, hogy a Föld történetében régen nem tapasztalt változásokat élnek meg az emberek. Valami elmúlt, amin túl haladt az idő, s most le kell bontani, néhol lerombolni a kövületeket, amelyek már nem szolgálják a fejlődésünket. Már aki akar fejlődni. De úgy tünik, ez nem kérdés. Legalábbis nem olyan, amit mi magunk megválaszolhatunk, amiről mi magunk, önállóan dönthetünk. Minden, aminek történnie kell, elrendeltetett és kész.

De akkor hol az igazság, amiről annyit írnak, vagyis hogy mi magunk felelünk a sorsunkért?

Csupa ellentmondás ez a világ, s mi nem tudjuk, kinek higgyünk.

Marad tehát a legbiztosabb fogódzó: önmagunk.

Mi mindig kéznél vagyunk a magunk számára, s végül is, mi ismerjük önmagunkat a legjobban. Ráadásul bármit rosszul teszünk, hibázunk, elrontunk, annak a következményeit mi viseljük. Valahol tehát mégiscsak mi alakítjuk a sorsunkat, ha ezt nem is veszük észre életünk minden pillanatában. Ha pedig így van, akkor csak rajtunk múlik, hogy mi lesz velünk, mi lesz belőlünk. Csakhát ez nagy fokú tudatosságotr igényel tőlünk az életünk alakításában. Ez pedig sokkal nehezebb, mint pörögni a napi rutinban: felkelés, munka, család, ha van, hétvégén buli vagy a vég nélküli házimunka, kinek hogy.

Ez, a mókuskerék az, ami a legnagyobb ellenségünk a változtatásban.

Az életünk egyhangúsága átok, de egyben áldás is, amennyiben nem kell mást tennünk, mint a kitaposott úton haladni, nap mint nap. Nem érhet meglepetés, minden olyan biztosan elrendezett, biztonságos. Csak amikor összeomlik minden, akkor temet maga alá az egész. Pedig ehhez elég egy kis pillangónak a szárnyát meglengedezni és beleremeg akár a talaj is a lábunk alatt. Nem is beszélve a saját kis panoptikumunk rommá válásához.

Így van az, hogy emberek, kapcsolatok jönnek-mennek az életünkben, s egy idő után már csak legyintünk rá: ez is elmúlt, túl lépett rajta az idő. Mert nagy úr az idő. Gyógyít és befed és újra reményt ad.

Akár kiszálltunk a mókuskerékből, akár nem.

EGYEBpanoptikumfeliratszinekkel

Kép – Mindennapi gondolat.