Egy különleges személyes márka: Hürrem szultána.

Címkék

, , , , , ,

Akiről ma szólni szeretnék, egy nő, a neve: Hürrem. Létezett, a XVI. században élt, s kora legnagyobb és legerősebb “császára”, a török szultán, Szulejmán törvényes felesége volt. Rabszolga ágyasból első asszonnyá vált a birodalomban, az egyébként a Kárpátaljai vajdaságból elrabolt, megárvult, ám csodaszép lengyel lány. A korabeli történeti feljegyzések szerint ritka erős egyéniség volt. Inrikákban pedig verhetetlen. Pontosan érezte Szulejmán környezetének minden rezdülését, pontosan tudta, mi mozgatja a rendszert. És ki is használta, amennyire csak a helyzete megengedte.

És nagyon is megengedte.

Aki a bölcsöt ringatja a világot igazgatja. Hürrem, bár öt gyermeket szült Szulejmán szultánnak, legnagyobb bánatára csak sorrendben a második örököst adta a birodalomnak.  A történelmi tények szerint azonban végül mégis az ő fia, Szelim herceg követte a trónon Szulejmánt. Szulejmán elsőszülött fia, Musztafa herceg, egy korábbi ágyasától származott. Nos, aki nézi a televízióban, az RTL Klub csatornán, a Szulejmán című sorozatot, az ezekről a részletekről jól tájékozott. Az igaz, hogy a török feldolgozás nem mindenben ragaszkodik szigorúan a történelmi tényekhez, de Hürrem szerepét illetően, az erejének és az egyéniségének a bemutatásában, feltétlenül.

Hürrem akár teleregény vagy mai karrier történet főhőse is lehetne. Scarlett O’Hara az Elfújta a szélből vagy a Dallas női ruhába bújt “Dzsokija”.  A korabeli leírások szerint szokatlanul erős egyéniségként képes volt úgy mozgatni a szálakat a környezetében, ahogy azt közeli vagy távolabbi céljai érdekében szükségesnek látta. Megküzdött intrikákkal, cselszövéssel, árulással és legyőzte saját démonait is. Igazi, hús-vér karakter a tévésorozatban és az életében is. Ahogy immár hatodik éve nézem a sorozatot az életéről, mert a Szulejmán legalább annyira szól Hürremről, mint a címadó személyről, Szulejmán szultánról, nos, egyre inkább úgy érzem: nem szerettem volna ellensége lenni ennek a nőnek. S éppen emiatt az érzés miatt jutott eszembe, hogy a sok más téma mellett egy teleregény szereplőjéről írjak ebben a rovatban.

Soha ne becsüljük le az erős egyéniségeket. Akkor sem, ha azok az irodalom, a művészetek valamelyikén jelennek meg az életünkben. Az életben semmi sem véletlen, a dolgok eleve elrendeltetettek, csak rá kell jönnünk, hogy így van, és fel kell ismernünk a lehetőséget, amit általuk tálcán kínál elénk az élet. Csak jókor lenni jó helyen, nem elég. Élni is tudni kell a lehetőségekkel. Még akkor is, ha csak egy tanulás, tanulmányozás lehetőségéről van szó. Megfigyelni az embereket és megérteni a cselekedeteik mozgatórugóit, s tanulni azok sikeréből vagy kudarcából. Ez egyáltalán nem szégyenletes dolog. Sőt. Szerencse. Ha nézzük a történelem nagy alakjait, legyenek akár férfiak vagy nők, valamennyiükre jellemző, hogy különleges emberek voltak, nagy egyéniségek. Karizmatikus emberek, ha a menedzsment kategóriájával akarjuk kifejezni. Mondhatnánk: megannyi személyes márka, akik önmaguktól lettek azzá. Pedig évezredeken át a szót sem értették, hiszen modern világunkban is csupán az előző évszázad végén jelent meg először a személyes márka fogalma ma használt tartalmában. Az igény iránta a vállalatok és dolgozóik menedzselésében, illetve személyes karrierjében persze sokkal korábban létezett, csak nem tudták még a megfelelő kategóriába sorolni. Pedig évszázadokkal ezelőtt is éltek emberek, köztük asszonyok, akik képesek voltak egy birodalmat is irányítani akár, de legalábbis a maguk speciális eszközeivel megváltoztatni a világot.

HIREShurrem szultanaeredetifotoja

Kép – Haszeki Hürrem Szultána, született Alexandra vagy Anasztázia Liszovszkaja.

Hürrem szép nő volt és karizmatikus, tele asszonyi fiifkával. Mégsem ebben lehetett a fő ereje. Hiszen okos és ambiciózus emberek, főként férfiak felett aratott győzelmeket, szó szerint és átvitt értelemben is. Embereket, rangokat, kiváltságokat, mindent és mindenkit túlélt. Olyan helyzetekben, amelyekben vajmi keveset ért a szép mosoly és az erotikus kisugárzás. Sőt. Ezek éppen hogy a sikere ellen hatottak. Gondoljunk csak azokra a speciális férfi-nő viszonyokra, amelyek jellemzik az iszlám társadalmakat. Egy nő befolyásos ember csak a szerelem-szeretés révén lehetett, akkor is inkább csak a hálószoba határaiig. Egy nő esze, az okossága, a képességei és a személyiségében rejlő erők csak vajmi keveset számítottak abban a közegben.

Hürrem kivételes volt.

Az igazi neve Alexandra vagy Anasztázia Liszovszkaja volt. Haszeki Hürrem Szultána csak Szulejmán szultán feleségeként lett. Egy biztos: figyelemre méltóan tehetséges nő volt.

Én nagyon értékelem őt.

HIREShurremkekbenfilmbol

Kép – Egy különleges személyes márka, Hürrem szultána. Az RTL Klub Szulejmán című sorozatából.

Reklámok

Önbecsüléspont.

Címkék

,

A NAP GONDOLATA az önbecsülés. Arra az érzésre gondolok, amely nélkül magára valamit is adó ember nem létezhet. S mert saját személyes tapasztalatai által is jól tudja, hogy az önbecsülés mennyire fontos mindenki számára, tiszteletben tartja ezt a jogát a többi embernek is.

Vagy mégsem?

Ez a történet olyan közhelyes, annyiszor előfordul a mindennapokban, különösen a kisvállalkozói világban, hogy már meg sem lepődik rajta senki. Kivéve mindig azt az embert, aki károsultja a dolognak. A forgatókönyv nagyon egyszerű: üzletkötés, ígéretek, kölcsönös remények a gyümölcsöző együttműködésre, és elindul a közös munka. A bizalom jegyében halasztott fizetési feltételek. Egy hónap, kettő, aztán a hatodik. Lejár a szerződés. Kiderül, a kisvállalkozó ígéretei port sem érnek. Valószínüleg minden szava hamvába holt volt már akkor is, amikor a megállapodást megkötötte. Eszében sincs fizetni. Eszében sincs haladékot kérni, eszében sincs kommunikálni azzal, akinek tartozik. Miközben újabb és újabb ügyfeleivel pompázik a közösségi térben, sikerjelentésekkel a jól menő üzleti kapcsolatokról.

És teljesen mindegy, hogy milyen iparágban, milyen jellegű szolgáltatásra, mekkora összegben teljesült a megbízás. De teljesült, hiszen ezt a futamidő végén, minden kényszer nélkül, írásban is elismerte az adós. De aztán, azóta – se kép, se hang. Úgy fölszívódott, mintha soha nem is létezett volna a hitelezője köreiben. Az “önbecsülés” jegyében, gondolom, mert az önbecsülés örök témája a közösségi térben a mémjeinek.

Így válik az önbecsülés relatívvá. Mert attól függ, ugye, honnan nézzük. Ha a saját érdekeink szempontjából, akkor a világ legfontosabb dolga. Azon mindenekfeletti értékek körébe tartozik, mint a gyerek elsőbbsége, a családi szeretet és a függetlenség. “Nekem ne szabjon senki feltételeket!” Valóban fontos értékek. Különösen az első kettő. Ami a feltételek nélküli életet illeti, nos, az attól is függ, hogy egy magányos szigeten tölti le az életét vagy pedig egy világvárosban. Egyébként neki sem sikerül. Az életét egy zsarolásra alapított kapcsolatban éli. Isten nem ver bottal!

Ami hiányzik ebből a történetből, az a felelősség azért az emberért, akinek a bizalmát megcsalta üzleti partnere, s most ott áll döbbenten. Az ő önbecsülése biztosan romokban hever, még akár az egzisztenciája is rámehet egy ilyen adós “önbecsülésére.” Attól függően, milyen összegről van szó és melyik iparágban. Az igaz viszont, hogy neki legalább maradt arca. Ő legalább tükörbe tud nézni.

Ez már majdnem önbecsülés, nemigaz?

EGYEBskorpiocsillagkepasztroff

Kép – Önbecsüléspont.

 

Az igazi könyvről a Bookcorner beszélgetősarokban.

Címkék

, , , , , , , , ,

Nem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia a könyvről. De kell, hogy meghallgassuk egymást róla, s képesek legyünk türelmesen megosztani a gondolatainkat egymással.

Valahogy átértékelődött mára a könyv fogalma. Nem elsősorban arra gondolok, hogy a nyomtatott változaton kívül ma már megjelennek más adathordozón is azok a tartalmak, amelyeket hagyományosan könyvnek nevezünk. Igazán részletkérdés, hogy az a mondanivaló, az az érték, ami évszázadokon át nyomtatott formában jutott el az olvasóihoz, mára milyen úton kerül az érdeklődő emberek elé. De a könyv, mint tartalom is mintha a lényegét is érintő változáson menne át napjainkban.

A könyv, az UNESCO meghatározása szerint: olyan szövegből és ábrából álló, fizikai (papír) információ hordozójú, nem periodikus (irodalmi vagy szakmai célú) publikáció, amely 49 vagy több oldalból áll, terjedelmi szempontból a borítót nem számítva. A könyv nyomdai sokszorosítással előállított tömegtermék.

Minek nevezzük akkor a nem nyomtatott “adathordozón” megjelenő kiadványokat? Merthogy azokat is könyvnek nevezzük manapság. Sőt. Vannak sokan, akik már nem is tudnak elképzelni KÖNYV címén mást, csak a digitális világ eszközei által olvasott tartalmat. Egyszer s mindenkorra kizárva azt a tartalmat, amit évszázadok óta könyvnek nevezünk.

A tartalom.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kép – Gutenberg Bibliája.

Nos, igen. Tartalom. Ez a kulcsa mindannak, ami miatt előbb-utóbb beszélniük kell az olvasóknak is és a szerzőknek is a könyvről. Csak úgy mellékesen jegyzem meg: nem úgy fogalmaztam, hogy az íróknak, hanem azt írtam, a szerzőknek. Nem véletlenül. S nem egy, könyv formában kinyomtatott produktum esetében még ez is erős túlzás. Mind a könyv, mind pedig a szerző megnevezés. Hogy az író öncimkéről ne is beszéljünk. Az elmúlt egy évben, főként on-line marketing képzések és tréningek részeként, sok és beható találkozásom volt az alternatív könyvkiadás termékeivel. Self-publishing néven híresült el ez az üzlet az elmúlt pár évben Magyarországon is. A jelenség lényege, hogy magánemberek, a hagyományos kiadói kontrollt mellőzve, saját kiadásban könyvet jelentetnek meg, amelyhez igénybe veszik kiadói szolgáltatásra szakosodott cégek közreműködését. Ez a kiadási forma amúgy nagyon is üdvözlendő és támogatandó lenne, mert igenis helye van a megmerevedett, hagyományos kiadói struktúrák mellett a szerzői kiadásnak. Számtalan befutott, valóban sikeres “magánembert” ismerhettek meg az olvasók a könyveik által, s várják, keresik az új könyveiket. Ők a kivételek. Szerények, felkészültek, alaposak. A földön járnak.

Természetesen valamennyien jó íráskészséggel rendelkeznek, de ennél többel is: tehetséggel. Nemcsak a fantáziviláguk miatt kiált értük a jelenkori irodalom, hanem mert rendelkeznek azzal a képességgel is, amely nélkül a betük, akámilyen rendben is követik egymást a sorban, csak zagyva összevisszaságok, még ha amúgy értelmes szövegnek látszanak is. Vagyis írni tudni, az más, mint az élénk fantázia termékét papírra vetni. Ugyanis a szerző, főként ha a szó jogi tartalmán kívül is több, vagyis valóban író,  képes vezetni az olvasója gondolkodását is. A legtöbb mai szerző, különösen a megfelelő szakmai kontroll híján, még saját gondolatvilágába is belegabalyodik, nemhogy az olvasóiéra is képes lenne figyelni.

De amit előállítanak, az vitathatatlanul tartalom. A mai kor fogalmai szerint ma minden tartalom, ami bármilyen adathordozón, a szellemi fogyasztás részeként kerül az emberek elé. Főként ennek a jelenségnek a következménye, hogy az olvasók nem is értik, mi az a könyv. Hogy a könyvnek, ha tömegtermékként jelenik is meg, ha az emberekhez a könyvpiac által jut is el, de bírnia kell néhány azonosító jellemzővel, ha úgy tetszik: kritériummal ahhoz, hogy ugyanazt értsük alatta, mint fogalom alatt. Egységes szerkezet, dramaturgia, felismerhető karakterek, következetesség a szereplők sorsának alakításában, szerkesztettség, stílus, nyelvezet. A történeti ív. Hogy csak néhányat említsek ezek közül a kritériumok közül.

Nos, a probléma az, hogy ezek közül nem egy és nem kettő hiányzik egy-egy “könyvből”, miközben szerzőik a piaci igényre hivatkozva egyre nagyobb számban árasztják el velük a világunkat. S amortizálják a könyv szó tartalmát. Amúgy ez a szó, tartalom, azt jóval megelőzően is létezett, hogy a digitális üzlet kisajátította volna magának. Ha másra nem, gondoljunk csak a könyv tartalomjegyzékére. Enélkül egyetlen könyv sem jelenik meg, évszázadok óta. Amióta létezik a könyvnyomtatás.

KONYVszuncekonyveszedetten

Kép – Bambuszkönyv. Szun Tze: A háború művészete.

De nem a szavakon szeretnék itt lovagolni, sokkal inkább felvetni egy vonatkozását  a könyvekkel kapcsolatos új világnak. Hogy tudniillik ne bitoroljunk el valamit a kultúrkincseink közül. Azok közül, amelyek már hagyományok, amelyek már időtlen idők óta léteznek és amelyek önálló tartalommal bírnak. Csak azért, mert a mai világ erőszakos és üzleti szemléletű és nincsenek erkölcsi dilemmái, ne vesse oda a kor szelleme szerinti tömegtermelésnek áldozatul a könyvet.

Legalább mint megnevezést ne!

Ahogy az UNESCO fogalom meghatározásában is áll, a könyv mai fogalmában nem több, nem más, mint egyszerű, nyomdai sokszorosítással előállított tömegtermék. Márpedig a tömegterméknek az a természete, hogy “előállítói” viszonylag könnyen készek engedményeket tenni az értéket, mint szempontot tekintve. S ez látszik is ama megjelenő könyvek egy jelentős részében. És nemcsak a self-publishing keretében megjelenők esetén. Nem mindenki azért választja ezt a formát, mert nem jut be ahagyományos kiadói rendszerbe a kéziratával. Az is szempont lehet például, hogy valaki bír-e azokkal a menedzseri képességekkel is, amelyek szükségesek a könyve sikeres forgalmazásához. S ha a válasz igen, akkor evidens üzleti érdeke, hogy a bevételből is a hozzájárulása mértékében részesedjen. A hagyományos könyvkiadói rendszerben ez enyhén szólva nem így van. Abban a világban döbbenetesen alulértékelt a szellemi erő, ami a könyvben megjelenik.

Mert ugye a hagyományos könyvkiadói rendszerből csupa nívós, magas szinten gondozott, értékkel bíró könyv kerül a könyvesboltok polcaira? Enyhén szólva nem.

Szóval, úgy vélem, a dolgokat a helyükön kell kezelni. Tudomásulé véve, hogy nincs szignifikánsan fekete és fehér a könyviparban sem. E két véglet közt nagyon széles a sáv a különböző árnyalatokra. Még ötvennél is több talán. De egy biztos:

Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy azért egy minimum tartalomban megegyezzen egymással minden szereplő. Maradjunk a tartalom megnevezésnél, ha már ennél jobb szó nincs az ilyen “egyezkedések” tárgyára.

Legfőképpen a magánkiadású könyvek szerzőinek lenne ez az érdeke. Ugyanis amíg mindenkit befogadnak a “céhbe”, aki valaha golyóstollat vagy billentyűt érintett ujjaival, saját tehetségüket, teljesítményüket, szerzői sikereiket értéktelenítik el. És természetesen az üzleti bevételeiket is önként és dalolva osztják meg náluk kevésbé tehetséges és piacképes társaikkal.

Kezdhetnék mindjárt ők is a nyomtatott könyv hagyományos tartalom fogalmának a védelmével. Az értékek mentén.

KONYVpirosarany

Kép – XIX. századi, keményfedeles, bőrkötéses könyv.

A fekete hattyú énmárkája.

Címkék

, , , , , , ,

A NAP GONDOLATA helyett ez alkalommal A NAP TETTE : a tett. Ez a témám. Vagyis az a pont, amikor már nemcsak beszélünk valamilyen vágyunkról, hanem azt tettekre is váltjuk. Mert milyen könnyű álmodozni, s aztán arra hivatkozva, hogy “Nekem úgysem sikerül semmi!”, a szőnyeg alá söpörni mindent, ami csak egy kicsit is megváltoztatná az életünket. Egyszer már el kell, hogy jöjjön az idő, amikor azt mondjuk erre: NEM!

Ha boldogtalanok vagyunk benne, egyszerűen nemet kell mondanunk az életünkre. Arra az életre, amit élünk. Egy újat, egy jobbat, egy másikat, de legalábbis mást kell kialakítanunk.

Ez lesz az a pillanat, amely megfordítja a sorsunkat. Nem valamilyen idegen erő, hanem mi magunk. Hiszen csak mi léphetjük át a saját árnyékunkat, vagy divatos kifejezéssel élve: csak magunk léphetünk ki a saját konfortzónánkból.

Nincs az az erő, amelyik segíteni tudna, amelyik könnyíteni lenne képes az életünkön, ha mi magunk nem szánjuk el magunkat a változtatásra, s ha nem tesszük meg a lépéseket!

Lépni kell!

Ha csak papolunk a híres komfortzónánkról, akkor nem változik semmi. Majd ha ledöntöttük, először önmagunkban, azokat a bizonyos korlátokat, s bensőnkben szabaddá váltunk, akkor képesek leszünk átlépni a konfortzónánkat a mindennapi életünkben is. Akkor elmondhatjuk magunkról, hogy változtattunk. S akkor lehet esélyünk arra, hogy jobbá, minőségibbé váljon az életünk. Addig nem.

Nem lehet énmárkát építeni a régi, meghaladott gondolkodásmódunkkal és életstratégiánkkal, vagyis a változatlan külső körülményekkel.

Az én történetem a huszonéves lányé, aki – ahogy fogalmazott – megunta, hogy mindennap ugyanannak a rutinnak a fogja. Felkelés, munkahely, munka, feszültségek a körülmények, a munkabér, az elismertség hiánya miatt, aztán hazaérkezés, tévé, egy ölelés, kis alvás, s reggel kezdődik minden előlről. Még a szerelem izgalma sem dobhatja fel, mert legalább százévesnek látszó “házasságban” élnek a pasijával a közösen bérelt lakásban. Minden részletig ismerik egymást, s három év után igazán nem nagyon tudnak egymással miről beszélni. Persze, a szülei korosztálya sem él másként, legfeljebb csak a gyerekekért való aggódás, egy-egy megcsalás és az azt követő dráma színesíti a mindennapjaikat. Különben semmi különbség az életük között.

Hol vannak már azok a nagy fogadkozásai, hogy “én bezzeg másként élek majd, mint a szüleim!”

Én majd más leszek, mint a szüleim?

Ugyan mitől? Hiszen ott van előtte a példa ereje, meg aztán nem is látott soha mást. Gondoljunk csak a híres teleregényre. Szomszédok. Mi különbség volt az egyes lakók között a panelrengetegben? Inkább csak az egyes karakterek személyiségében rejlő eltéréseket érdemes számba venni.

Mi akadályoz bárkit is abban, hogy saját egyedi, rejtett tartalékait mozgósítsa, hogy az ő élete valóban más legyen, mint a többieké?

Pedig nem kellene több, mint egy kis lökés ahhoz, hogy ledöljőn az első korlát, s aztán sorban a többi is, a minden eddiginél szabadabb élet előtt. Társadalmi korlátok biztosan nem! A mai társadalmunkban bárkiből, bármi lehet. Csak a saját kitartásán múlik, hogy az lesz-e, ami lenni akar vagy pedig megreked egy elavult, régen meghaladott világban. Van munka és van lehetőség. Van, akinek több, másnak kevesebb jut belőle. Van, akinek a születés jogán az ölébe hull minden, s van, akinek keményen meg kell dolgoznia érte. De soha senki nem mondta, hogy ez a világ a világok legjobbika, ahol az egyenlőség az úr. Nincs olyan világ a Földön. Voltak kísérletek rá az emberiség története során, de mind kudarcot vallottak. Még eddig nem sikerült megtalálni az ideális, a teljes társadalmi egyenlőségen alapuló társadalmat.

Ami biztos: küzdeni kell!

Kinek-kinek saját magának kell megküzdenie vagy inkább kiküzdenie a maga legjobb helyzetét az életében. 

A lehetőség adott bárki számára, s ez a lényeg.

Persze, ez egy jó logika, amit a papír és a bitek és a bájtok világa simán elbír. Ám egészen más dolog a tettek világa. Az nyűg és kellemetlen és konfliktussal teli. De valamit valamiért!

Ha van hozzá elég akaratereje és kitartása az embernek, miért ne küzdené ki a maga sikerét, gazdagságát, örömét? Miért ne lehetne éppen ő a ritka, a különleges? A  fekete hattyú, akiről a legendák szólnak. A hattyúról ugyanis azt tartják, hogy mint lélek vándorol az égen, szimbolizálva az újjászületést.

Nos, van! Mármint akaratereje és kitartása. És bátorsága is a döntéshez. Pont.

ALLfeketehattyutavon

Kép – Énmárka.

Facebook.

Címkék

, ,

A NAP GONDOLATA a Facebook. Egészen pontosan részemről az elmúlt pár nap gondolata a Facebook, mert elképesztő, hogy mik meg nem történnek vele. Aligha véletlenül!

A nyilvánosság számára legzivatarosabb időszakban, a kelet-európai rendszerváltásokat követő első évtizedben voltam aktív médiaszakértő, s mondhatom: a médiának nem a szebbik arcával találkoztam az évek során. Emlékezetem szerint elég jól viseltem, igaz, akkoriban sokkal toleránsabb voltam a világgal szemben, mert még vitt a lendülete annak a korosztálynak a bizalommal teli naivitása. Nos, az idő előre haladtával is, ez a bizalom mára elmúlt. Nyilvánvalóan kiölték belőlem is a hétköznapok. De azért  arra még én is rácsodálkozom, hogy egy Facebook nevű, multinacionális manánvállalkozás megengedte magának azt, amit alvállalkozója 50 millió Facebook felhasználó személyes adataival tett. Ahogy sajátos érdekek számára kiszolgáltatta a Facebook felhasználóit. Ahogy visszaélt ezeknek a felhasználóknak a bizalmával.

Végső soron, ahogy az üzleti partnerei bizalmával kufárkodott.

Mert erről van szó.

És annak semmi jelentősége, hogy a Facebook tudatosan tette-e ezt, vagy  magát a céget is megtévesztették, meglopták netán!

Ne foglalkozzon digitális üzlettel az a vállalkozó, amelyik nem képes gondoskodni az iparága alapvetéseiről. Ez esetben a piaci partnerei  személyes adatainak védelméről. Márpedig a felhasználók, akár természetes-, akár jogi személyek, a Facebook ügyfelei. Ők a Facebook  piaca. A Facebook tehát köteles gondoskodni az ügyfelei védelméről a digitális térben. Akár a saját szerverein, akár megbízásos ügyleteiben, szerződések által.

Ez nem lehet sem vita, sem alku tárgya.

Annyi más, érdekes és pénztermelő iparág van még a gazdaságban. Nyugodtan megvetheti a lábát bármelyikben, ha van elegendő ötlete és hozzáértése a menedzseléséhez. Ahogy a világ többi vállalkozója teszi saját hazájában és a nemzetközi piacon. De ha ezek a készségek sincsenek meg benne, akkor nyugodtan elmehet állásba. Egy jó CV csodákat tehet. Még Mark Zuckerberg is találhat a révén egy jó munkahelyet.

De azért ez nem vicc.

Sem a Facebook, sem más social media szereplő nem tekintheti szabad prédának azokat az információkat, adatokat, amelyeket az internetes felhasználók velük megosztottak. A digitális világ sem törvényen kívüli, tehát felelni kell az olyan jogsértésekért is, amelyeket ott elkövetnek a piaci szereplők vagy magánemberek.

No, persze, a felhasználóknak is megvan a maguk felelősségük abban, hogy számtalan figyelmeztetés ellenére, igen nagy veszélynek teszik ki magukat azáltal, hogy az életüket ezen a közösségi oldalon élik. Bele sem gondolva abba, hogy ha Mr. Zuckerberg és csapata egyszercsak úgy gondolja, simán kihúzhatja bárki alól a saját életét, kapcsolatrendszerét, akár az üzletét, ha a digitális térben dolgozik is. S ha csak a digitális térre, különösen erre a közösségi oldalra építi. Elég csak arra gondolni, hogy mennyire megzavarodik az életünk, ha egy órára, pár napra kizár a Facebook, mert akár szoftver működési hiba miatt nem tud valaki belépni az oldalra! Nem is kell a felhasználónak hibáznia, bármelyik szabálypontot megsértenie a közösségi oldalon, mégis digitálisan légüres térbe kerülhet. És még jó, ha a digitális arca nem sérül, nem törik például darabokra. Mert ez is megtörténhet.

De ez egy másik történet. Ugyanabban a gondolat-csokorban egy másik szál.

Az emberek sokasága ezért mégsem köthető “csokrokba”, még ha így kelendőbb is a digitális világ alján. De csak az alján.

ALLbagolyhokemeny

Kép  – Egyszer ő is elszáll!

A NAP GONDOLATA: a döntés.

Címkék

, , ,

A NAP GONDOLATA egy szóban összefoglalható: döntés. Legszivesebben azt mondanám, hogy a döntésképesség, de az önmagában, ma már nem elég. Habár remek, ha valaki eljut odáig, hogy döntésképesnek mondható. A lényeg mégiscsak a döntés. Ez az, amitől a legtöbb ember a legjobban tart. Hogy változtasson a megszokotton. Hogy kereteket mozgasson meg, hogy átlépje a komfortzónáját, hogy kockáztasson. Persze, ez egy ismeretlen világ. Valami sötét lyuk, ami ijesztő és kiszámíthatatlan és bizonytalan számunkra. Ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy átvágjuk magunkat ezen a szakaszon. Életünknek ezen a szakaszán.

Az egész világ változik körülöttünk, egyszerűen nem állhatunk ma egyedül egyhelyben. Akkor is egyedül, ha éppen milliónyian állunk a magunk kis földdarabján. Egyhelyben. De akkor is egyedül vagyunk. S egyszer el kell indulni. Persze, ez a szükségszerűség kinek-kinek az élet más-más területén kerül előtérbe. Azt a régi igazságot, ugye, mind ismerjük, hogy ha az embernek valamelyik életterülete jól működik, akkor biztosan elromlik egy másik.

Nehogy már jól érezzük magunkat a bőrünkben!

Az a helyzet, hogy csak és kizárólag saját magunktól függ, hogy jól érezzük-e magunkat a bőrünkben vagy sem.

Vannak emberek, akiknek lételemük a változás. Új dolgok felfedezése, új dolgok tanulása, új emberek megismerése, új kapcsolatok, új szerelmek, új élet. Azt hiszem, ők a szerencsések. Ők a nyitottak, a válalkozó kedvűek, és igen: ők a sikeresek! A helyzet az, hogy vállalkozókedv nélkül nincs siker! A szerencse? Legfeljebb a vaj a kiflin.

Csak hát előbb el kell döntenünk, hogy kiflit akarunk-e vagy a jó kis szikkadt, másnapos, bolti kenyeret. Ahogy megszoktuk ezt évtizedeken át. Pedig mindig is ehettünk volna kiflit is, csak nem tudtuk. Most azonban már tudjuk.

Csak dönteni kell róla!

ALLrokakkolyokharaom

Kép – Eldöntve.