Ez az egész már önmagában szokatlanul indult. Még soha nem is vállalkoztam ilyesmire. Kocsis Nagy Noémi, más néven Gerda Green írónővel ugyanis a legnagyobb közösségi oldalon beszélgettünk, a chat segítségével. Nem mintha nem szoktunk volna személyesen találkozni alkalomadtán, de most valahogy csak így tudott rá időt szakítani. Nem kedvelem a sztár allűröket, de kedvelem ezt a nőt a temperamentumáért, humoráért és értékrendjéért. Különleges, különös csodabogárnak tartom őt ebben a szürke világban. És momentán tudom, hogy tényleg nagyon befogott ebben az időszakban. Ezért a megbeszélt időpontban ki-ki elhelyezkedett a maga íróasztalánál és karosszékében, és vártuk, csak vártuk és vártuk, hogy a másik jelezzen: kezdhetünk. De mert egyszer minden várakozás véget ér, íme, a beszélgetés eredménye. Ha ti is olyan varázslatosnak találjátok Noémit, mint én, akkor örülök. Mert ő tényleg ilyen.
Kiss T. Anna: Noémi, minden rendben? Kezdhetjük?
Kocsis Nagy Noémi: Mehet. Mindennel elkészültem, minden kéznél. Víz, zsebkendő, rágógumi.
Kiss T. Anna: Érdekesek ezek a kellékek. Mindig ezeket készíted a kezed ügyébe az íráskor, vagy ez inkább a beszélgetés keltette stressz miatt van most így? Víz, zsebkendő, laptop, rágó vagy mentolos cukor. Miért? Miért pont ezek a kellékeid?
Kocsis Nagy Noémi: Így szoktam meg. Szeretem a víz friss, tiszta ízét, szeretem, ha van valami tiszta törlő eszköz a kezem ügyében, például egy zsebkendő, amire bármikor szükség lehet. És gyerekkorom óta szeretem a mentol ízét. Ez felfrissíti a gondolkodásomat.
Kiss T. Anna: Ha most nem interjút készítenénk, de a szükséges kellékeid ott lennének melletted, mi következne? Hogyan folytatnád?
Kocsis Nagy Noémi: Rágóznék, vagy mentolos cukrot rágcsálnék, cukormenteset, és félóránként meginnék egy kis vizet. Állítólag keveset iszom. És írnék. Mindent, ami eszembe jut. Ilyenkor a gondolatok nem jönnek, hanem áramlanak a fejemben. A kezem lassúbb, sajnos. Soha sem tudja követni a gondolataimat. Nekem kész tervek vannak a fejemben már évek óta. Azokat valósítom meg most. A témák körülbelüliek, azok ott lebegnek a gondolataimban, a cselekmény mindig menet közben alakul. Mindent tudok előre, látom fejben az egész regényt, mint egy filmet, de megszerzem magamnak és az olvasóimnak azt az örömöt, hogy csak a végén juttatom el őket a végkifejlethez. Volt egy barátom, grafikus, Dömsödi Zsolt (1986-2015), aki másképp dolgozott. Ő vázlatokat készített, ezt javasolta nekem is, amikor az alkotói módszerekről értekeztünk. De nekem a vázlatok a fejemben vannak. Kényszert érzek, hogy leírjam őket, de már könyv formájában.
Kiss T. Anna: Egy könyv akkor jó, ha karakteres, ha egyedi, ha akkor is felismerhető a szerzője, amikor a neve nem áll ott a borítón. Te mit gondolsz erről?
Kocsis Nagy Noémi: Teljes mértékben egyetértek. Nem kell, hogy a nevem ott álljon a borítón. Én ezért is akartam először álnevet. Tehát igazából azért választottam az álneves megoldást, mert kíváncsi voltam, hogy milyen hatást fog kiváltani az olvasóimból és rá tudnak-e kapcsolódni, hangolódni a logikámra? Így lettem Gerda Green.
Kiss T. Anna: Mi múlik azon, hogy álnéven vagy a saját neveden jelenik-e meg a könyved? Ezt mindig is szerettem volna tudni.
Kocsis Nagy Noémi: Megmondom neked konkrétan. Mivel művészettörténész vagyok eredetileg, féltem az engem érő negatív kritikáktól. A szakma egy része meglepően jól fogadta, például a volt konzulensem bevallotta, hogy ő imádja a jó krimiket. Mikor lényegében tavaly az egyetemi csoporttalálkozón “lebuktam”, azaz már kérték a könyveimet a többiek, akkor tudtam, hogy nyugodtan vállalhatom egyszer saját névvel is az írásaimat.
Kiss T. Anna: Noémi, te egy nagyon impresszív, sugárzó, izgő-mozgó lény vagy. Most azonban a fegyelmezett arcodat mutatod, nem a vibrálóst. Mi dönti el, hogy milyen helyzetben melyik Noémit veszed elő?
Kocsis Nagy Noémi: Nagyapám, aki festőművész volt és igen jó emberismerő, lévén egyetemi tanár és többszörös apa, nagyapa, színésznek szánt. Nagyon szerettem a „közönségemet”, legyen az család vagy barátok, szórakoztatni, megnevettetni, balettezni nekik, mókázni, parodizálni. De komolyra fordítva a szót, ha a munkáról van szó, véresen komoly tudok lenni, hogy ezzel a krimi írói szófordulattal éljek, máskor meg játékos, kedves, amilyen hangulatban vagyok.
Kiss T. Anna: Zavarban vagy ettől az interjútól?
Kocsis Nagy Noémi: Nem, izgalmasnak érzem.
Kiss T. Anna: Az olvasót érdekelheti a szerző igazi személyisége. A kérdéseimmel valamit szeretnék belőle megmutatni. De valahogy úgy érzem, hogy fal van köztünk, azért nem megy. Pedig nem vagyunk idegenek egymás számára. Tudod, min gondolkodom? Hogy mi történhetett veled az életedben, ami ilyen védekezővé tett? Elmondanál pár életrajzi momentumot, ami meghatározta a személyiségedet?
Kocsis Nagy Noémi: Sok minden. Tudod, hogy kolozsvári születésű magyar vagyok, egy igen régi, részben nemesi, részben polgári családból. Már eleve nem volt könnyű, hogy nekem Bukarestben kellett magyarként élnem a szüleimmel, akik ott jártak egyetemre, ott dolgoztak. Nekem az egészen kis gyerekkortól meg kellett szoknom nem csak egy idegen kultúrát, de a más nyelven, sőt több nyelven való mindennapi kommunikációt, miközben a magyar iskolába mentem, nap, mint nap egyedül, olykor órákat utazva. Sokszor aláztak meg a magyarságomért. Volt ott egy összeszokott magyar, értelmiségi közösség Bukarestben, írók, költők, tanárok, sportolók, mérnökök. Idén volt az Ady Endre Líceum iskolánk 200 éves, amit Bukarestben élő magyarok alapítottak a gyerekeiknek. Velük, köztük nagyon jó volt. Hagyományápolás, összetartás, magas kulturális igények, színvonalas bulik. De ezen kívül farkas világ uralkodott. Egy vad kommunista diktatúra, a Ceausescu rendszer testközelből, a nyolcvanas években, mindennapi nehézségek. Az erkélyünk pont az ottani „Hősök terére” nyílt, ahol kéthetente hétvégén volt alkalmam látni a diktátor katonai parádéit, felvonulásait. Utána az áttelepülés első eufóriáját leszámítva kezdetben semmi sem úgy alakult Budapesten, ahogy elterveztük. Csak jóval később. Az első két év megpróbáltatásait, csak az értheti meg, aki már élt külföldön és minden újjal szembesült, legyen az rossz vagy jó. Az itt elvégzett gimnázium idején már kezdtem jól érezni magam szerető tanáraim között és szert tettem az első barátokra, de azokat a megpróbáltatásokat soha nem felejtem el, amelyek az általános iskolás éveimben értek.
Kiss T. Anna: Nem titok, utalni szoktál rá a közösségi médiában a bejegyzéseidben, hogy férjed és egy kamaszlányod van. Gondolom, a családod büszke a krimi írói sikereidre. Milyen tanácsot szoktak adni az írással kapcsolatban?
Kocsis Nagy Noémi: Ők csak azt mondják: írjál és írjál. És a szüleim is. Azt akarják, hogy fejezzem ki magam, mert ez az én utam és csak a könyveimmel törődjek a tanítás mellett. Persze biztosan büszkék rám, a lányom próbál belelesni a kézirataimba, de nem hagyom.
Kiss T. Anna: Miért nem hagyod?
Kocsis Nagy Noémi: Mert a mű első gondolata olyan, mint a fogantatás, mint a szülés, intim dolog, nem kellenek hozzá a tanúk. Majd, ha megszületett, akkor lehet jönni gratulálni.
Kiss T. Anna: Te művészettörténész vagy, egy nagyon komoly szakma nagyon tapasztalt és elismert szakértője. Maximalista. Ez biztos. Hova helyezed az életedben a krimit?
Kocsis Nagy Noémi: A krimit? Jó kérdés. Imádtam mindig a rejtvényeket, fejtörőket, feladványokat és a krimi irodalmat. Vonzottak az olyan őrülten okos emberek, mint Miss Marple, vagy Sherlock Holmes. Mindig olyan karaktereket szerettem volna formálni, alkotni. Gyerekként még nyomozónak is el akartam menni. Ha már nem ez a szakma, akkor a krimiírás.
Kiss T. Anna: És hogy érzed, neked is megvan már a te “vénkiasasszonyod”, a te saját Miss Marple-od?
Kocsis Nagy Noémi: Hát még nem olyan öreg, tapasztalt és kotnyeleskedő, de igen. Báthory Olga személyében. Társa Szepesi Herold. És harmadik segítőjük Jánossy Alfréd hadnagy, a bűnügyi rendőrségről.
Kiss T. Anna: Te szereted a krimiket? Esetleg vannak krimi írói példaképeid? Nagyon érdekelne, hogy kik azok.
Kocsis Nagy Noémi: Persze. Valójában nem krimi író, de amint olvastam, ő alkotta meg Sherlock Holmes és Watson archetípusát abszurd és hátborzongató történeteiben: Edgar Allen Poe. Majd a nagy klasszikusok: Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie, Robin Cook az orvos krimikkel és Stephen King. És van egy kortárs, Agatha Raisin, akinek a könyvein nevetni is szoktam.
Kiss T. Anna: Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy magadról is elmondhasd: legalább olyan eredeti vagy, mint a felsoroltak, a krimi irodalom legnagyobbjai?
Kocsis Nagy Noémi: Nem merném ezekhez az óriásokhoz hasonlítani magamat, habár kétségtelenül nagyon tetszenek. De én azt gondolom: az mindenképpen, hogy teljesen magamat adjam, és ne másoljak senkit. És ebből a szempontból végtelenül hálás vagyok a sorsomnak, hogy nyolc vagy tíz kiadó sem méltatta az első könyvem kéziratát válaszra, vagy amelyik igen, annak sem volt hízelgő a válasza. Így megszabadultam attól a kötöttségtől, hogy bárkinek is meg akarjak felelni. Így kedvemre írhattam. Aztán megtaláltam a Publio Kiadót.
Kiss T. Anna: Nem hiányzik egy külső kontroll, amikor a külvilág, hozzáértő irodalmárok például, mondanák meg, hogy valami mekkora irodalmi értékkel bír s hogy mennyire eladható? Mert a magánkiadásban egyben te magad vagy az írói kontrollod is, hiszen nincs fölötted ilyen joggal bíró.
Kocsis nagy Noémi: Őszinteséget kértél: nem, nem hiányzik. Csak a szakértők segítsége fontos, akik segítenek a munkámban. Mint marketinges, vagy egy korrektor, továbbá egy jó lektor, akit még szereznem kell magamnak, de mivel én a semmiből, a nulláról építettem fel magam, ezért most már én szeretném eldönteni, hogy kinek fontos és szükséges a segítsége. Tehát azoknak a szakembereknek a véleményében bízom, akik előre lendítenek, és nem hátráltatnak. Kicsit mindig kívülálló szeretnék maradni abban, amit írok, noha én mással nagyon befogadó vagyok.
Kiss T. Anna: Miért akarsz kívülálló lenni abban, amit írsz? Ezt nem értem. Egyáltalán, miért írsz? Önmegvalósítás, üzleti számítás, hobbi. Miért?
Kiss T. Anna: Mert saját világot szeretnék teremteni. Amit az olvasó élvez, mint a jó filmet, amin izgulni lehet, hátradőlni és szórakozni. Meg nevetni, meg elmerülni az erotika és a gasztronómia bugyraiban. Azért írok, mert mindig is író szerettem volna lenni. Nem hobbi, hanem munka, teljes mértékben. És részben önmegvalósítás. Valójában az írás és régebben a rajzolás vagyok én. Minden más csak hozadék.
Kiss T. Anna: Mit gondolsz, hol a helyed a jelenkor írói palettáján? Te hova helyeznéd magadat?
Kocsis Nagy Noémi: Nahát, ez egy nagyon jó kérdés. Ezen törnöm kell a fejem. Mindenképpen kezdő, vagy fiatal író. Koromat tekintve persze nem vagyok az, de olykor elfelejtkezem erről és huszonévesnek érzem magam, máskor meg nagyon öregnek. A palettán még nem gondolkoztam, de kétségtelen, hogy nagyon sok új író barátom van, akik között remekül érzem magam. Én igazából nem szeretném magam pozicionálni. Majd az idő eldönti, hogy hol a helyem és mit ér a munkám, ha ér valamit.
Kép: Kocsis Nagy Noémi
Kiss T. Anna: Mi az írói hitvallásod?
Kocsis nagy Noémi: Az, hogy az ember tegye a dolgát. Amit Isten rendelt neki, amihez ért. Hogy a legtöbbet hozza ki önmagából, hogy helye van a világban és ebben a helyben, legyen kicsi avagy nagy, a tőle telhető leglelkiismeretesebben végezze el a rábízott feladatot. Ez amolyan belső sugallat, ezzel tudni kell élni. Mivel nagyon sok fiatal diplomázott már a kezem által, nekik ugyanazt a filozófiát adtam, adom át: légy önmagad, vállald, amihez értesz, de köss értelmes kompromisszumokat!
Kiss T. Anna: Kifejezetten jó az üzleti vénád. Ezt az is mutatja, hogy remekül menedzseled magad. Honnan jött ez a képesség?
Kocsis Nagy Noémi: Tényleg nem tudom. Igaz, hogy szereztem kulturális menedzser diplomát is, a művészettörténészi mellé, meg becsüsi képesítést is és évekig másokat menedzseltem. Művészeket. Jó húsz évig. És az is igaz, hogy eltöltöttem tíz évet a műkereskedelemben, biztos az is számít, az ott megszerzett gyakorlat, tapasztalat. De az biztos, hogy akkoriban nagyon szerettek a vevők és én is őket. Nagymamám is azt mondta: „Te mindig alkudozol”. Már gyerekként is szerettem boltosat játszani, vagy vitatkozni valamin, amiről úgy láttam nincs jól, rendben, tisztán, tökéletesen. Valószínűleg megőrjítettem őket, de imádtuk egymást.
Kiss T. Anna: Szakácskönyvet kiadni manapság divat: Ez is az üzlet része?
Kocsis Nagy Noémi: Egyrészt igen, másrészt pedig szerelem. Egy nagyon nagy, halálomig tartó, egyedülálló, izzó szerelem gyümölcse, amit úgy hívnak: főzés.
Kiss T. Anna: Én is szeretek főzni, de nem jutott eszembe szakácskönyvben kiadni, hogyan készítem a paprikás krumplit. Pedig csodájára járnak! Szóval? Hogy lett ez?
Kocsis Nagy Noémi: Bevalljam az igazat?
Kiss T. Anna: Az igazat, csakis az igazat! Tudod, én mit gondolok? Annyi nagy a megmutatni vágyás benned, hogy bármiről írnál, csak tudj magadból színeket kifejezni. Tévednék?
Kocsis Nagy Noémi: Na, szóval, azért ez nem egészen így volt. Tényleg mindig imádtam főzni, a nagymamáim mellett kellett is, krémeket keverni, habot verni hagyományos habverővel, nyolc-kilenc évesen, amikor majdnem leszakadt a karom, hogy olyan kemény legyen a hab, hogy nem essen ki a tálból. Másrészt nagy volt a család, sok az ünnep, sok az ember, elkélt a segítség. Nem is volt kérdés, hogy nem segítek. Én még akkor tanultam meg főzni, amikor a semmiből is kellett valamit, mert alig volt alapanyag. Ezen felül Anyukám elég szigorú volt, mármint az íz kreációkat illetően és mondogatta ez jó, ez nem jó. Például a majonéznél. Ez nagyon bosszantott, hogy miért nem elég jó, elég finom, amit csinálok? Alig vártam, hogy elmenjen dolgozni és ügyködhessek a konyhájában. Majd volt, hogy egy-egy lábosát szénné égettem és felfröcskölt az olaj a plafonra, amikor víz cseppent bele, meg ilyenek. És látta, hogy “menthetetlen” vagyok és onnantól kezdve már szép lassan átengedte nekem is a konyhát. Egyszer elment egy szakmai útra, két hétre, az apámon kísérleteztem és komplett ebéddel vártam anyukámat tizenkét évesen, leves, köret, fasírt, saláta volt a menü. És nem mondom, hogy ledobta a kuktasapkát, amikor hazajött, de a főzéseim zöld utat kaptak. És onnantól kezdve bármikor ügyködhettem. Ha éjjel jöttek haza valahonnan és akkor tálaltam fel nekik a hortobágyi húsos palacsintát, akkor boldogan megették. Igaz, ez már Magyarországon történt. Aztán a férjem mondta, hogy írjam le a receptjeimet, de mindig csak legyintettem, hogy erre én nem érek rá. Aztán egyszer csak megnyertem egy recept beküldő oldal nyereményét, a hónap szakácsa lettem, pénzt és étkészletet kaptam jutalmul. És akkor létrehoztam a blogom. Ennek négy éve. Onnan jött aztán a szakácskönyv ötlete. De hát tudni kell, hogy senki nem dolgozott a kezem alá. Magam cipeltem haza mindent, készítettem elő, pucoltam meg, főztem meg, kísérleteztem a környezetemben, beleértve a szomszédokat, barátokat, kollégákat is. Volt a tálalás, a fotózás, a posztolás és a végén a romeltakarítás. Most meg a szakácskönyv.
Kiss T. Anna: Mit gondolsz, döntened kell majd arról valamikor, hogy milyen területtel foglalkozol: a krimivel vagy a szakács-művészettel?
Kocsis Nagy Noémi: Ha választanom kell, akkor a krimi, egyértelműen. Ez nekem egy megvalósult álom, mármint a szakácskönyv. Olyan, mint másnak a bakancslista, hogy na, ezt is láttam és boldogan halok meg.