A NAP GONDOLATA ez alkalommal egy férfi, aki immár több, mint fél évszázada halott, s egy kisfiú, aki még nem sejti, de az egész életét meghatározza majd ennek a férfinak a sorsa.
A férfit Nikola Tesla néven anyakönyvezték 1856-ban, 150 évvel ezelött. Hosszú életet élt és nagyon mozgalmasat. Európában született, Szerbiában. A többi között Puskás Tivadar oldalán dolgozott Budapesten, munkatársa volt Edisonnak New York-ban. Ott is hunyt el 1943-ban, miközben a világban tombolt a háború, pedig ő mindig is békét akart.
Nikola Tesla életében megjárt mennyet és poklot. Megélt örömöt és kudarcot, szenvedést, értetlenséget és dicsőséget. Más kapott fizikai Nobel-díjat azért, amit ő fedezett fel. Egy Marconi nevű olasz fizikus 1901-ben sikeresen bemutatta a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzását és vételét, velük információ továbbítását. Azzal tündökölt, hogy felfedezte a rádiót. Ezért 1909-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Tesla beperelte azzal a váddal, hogy Marconi ellopta a találmányát. Végül Tesla halála után nem sokkal, még 1943-ban, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hivatalosan neki tulajdonította a rádió feltalálását. Az ítélet szerint Tesla szabadalmát már 1896-ban (tehát 5 évvel Marconi előtt) bemutatta, alapjában véve ezért megvonták a rádió feltalálásának érdemét Marconi-tól.
Tesla ekkor már nem élt, de ha élt volna is: nem vigasztalta volna. Ő ezt is kudarcnak élte meg, ahogy minden bántást, ami érte. És bőven érte.
A szemtanúk visszaemlékezései alapján kevés ilyen összeférhetetlen embert élt a földön, mint Nikola Tesla. Neki semmi sem volt elég jó. Mindenről saját véleménye volt, saját elképzelése, amit még vázolni is alig tudott, s ha igen: azt is türelmetlenül tette. Az agya mindig sokkal előrébb járt, mint a szája.
Nikola Tesla zseni volt, valami olyan tűz hajtotta, amit a hétköznapi ember nem érthet. Mindent teljes szívvel és hittel tudott csinálni, s meglepődött, ha a környezete nem egészen így gondolta a dolgot. Nem értette az emberek gyengeségét, a galádságot, nem értette a rosszindulat mozgatórugóit.
Nem értette, hogy őt miért nem értik.
Életében 146 találmányt szabadalmaztak a nevére. Ebből csak egy volt a rádió feltalálása, s nem is legjelentősebb. Szabadalmaival megalapozta az elektromosságra épülő ipart. A Tesla-tekercs nélkül még elektromos háztartási eszközeink sem működnének, nem hogy a komoly, különösen hiradástechnikai berendezések. És hosszan sorolhatnám még az érdemeit. Munkássága jelentősen hozzájárult a 2. ipari forradalomhoz és döntő mértékben meghatározza jelenkori gazdasági és társadalmi életünket. Ugyanakkor egyetlen üzleti próbálkozása sem sikerült, mert vagy nem értették meg, ezért utasították el a pénzemberek vagy pedig összeférhetetlensége miatt végül elálltak mellőle a finanszírozók.
A legnagyobb csapás filosz lelkére az volt, amikor befektetője azért bontott vele szerződést, mert a találmányt, amin a tőkés pénzét felhasználva dolgozott, ingyenessé akarta tenni az emberek számára. Azonnal bezárták az üzletet, s Tesla megint ott maradt a zsenialitásával, de üres zsebekkel, vesztesen. Úgy érezte, kifosztották.
Megint egy sikertelen próbálkozás!
És ez így ment sorban hosszú élete során. Hiába, csapnivalóan rossz üzletember volt.
Persze, a szabadalmai alapján volt pénze, nem éhezett és fázott, de a megmutatkozás vágya nem elégülhet ki egy csirkecombbal. Főként, hogy ő abszolút híve volt az egészséges táplálkozásnak. Nem evett húst és egyébként is alaposan megtervezte, hogy mit visz be a szervezetése.
És persze hallatlanul művelt, olvasott ember is volt. Képességeiről legendák keringtek, teljes könyveket képes volt fejből megtanulni és kivételes vizuális memóriája által visszamondani.
Egészen élete végéig találmányokon gondolkodott. Utolsó éveiben például intenzíven foglalkoztatta a robotika. A világ 21 olyan technikai, tudományos és társadalmi-gazdasági “jóslatát” tartja számon, amelyek jelen mindennapjaink felfedezései vagy sűrgető dilemmái közé tartoznak. Tesla 80-100 évvel korábban részletesen vázolta ezeket, indoklással, érveléssel, egzaktan, ahogy azt egy tudósnak kell. Kinevették.
Nikola Tesla élete kész regény. Érzelmi hullámzásokkal, drámákkal, kudarcokkal és eufórikus csúcsokkal. Könnyfacsaró történet, ahogy az ember olvassa.
Az 1980-as évek derekán egy kisfiú gubbasztott Michigan-ben a szobájában és folytak a könnyei, ahogy végére ért Nikola Tesla élettörténetének.
A neve: Lawrence E. Page.
Ma úgy emlegetik, mint a világ egyik legismertebb szoftverének a szerzőjét, a világ legbefolyásosabb cégének a társtulajdonosát s a világ 8. leggazdagabb emberét. A cégét úgy hívják: Google. Őt pedig röviden csak így ismerik: “a” Larry Page.
Kép – Nikola Tesla. Találmányaival megváltoztatta a világot.