Címkék

, , , , , , , ,


Ezt az írást csak akkor olvasd el, ha nem félsz a siker szagát megérinteni. Vagyis olyanokról olvasni, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy maguk legyenek saját maguk üzleti sikerének a mesterei. Az “Énmárka és könyvmarketing – Esettanulmányok workshop” hétvégi programjáról szóló  beszámolót olvasod.

Amikor az ember belekezd egy új üzletbe, bizonyos tájékozottsággal bír benne, hiszen miért vágna bele különben? A pénzét, az idejét, a tudását és a munkaerejét biztosan nem fecséreli el valami kiszámíthatatlan, sötét dologra. Mármint abból a szempontból sötétre, hogy nem látja át eléggé: mi, mivel jár, mihez vezet, ha belekezd. Márpedig nincs olyan üzlet, amelyben minden pontról-pontra kiszámítható lenne, s amelyben ne érhetnének bárkit meglepetések a dolgok előrehaladtával.

FOTOK20170325workshopjulia

Kép – Mindegy, szakkönyv vagy fikciós könyv: marketing nélkül nem megy.

A könyvüzlet sem más.

De hogy üzlet, azt kár akár egyetlen percig is tagadni. Önbecsapás lenne, ráadásul igen nagy veszteséget okozna, ha valaki figyelmen kívül hagyná, hogy a könyv egy termék, mint bármi más, s az üzlet paraméterei szerint kell vele bánni. Már ha el akarjuk adni, ha a belefektetett szellemi értékeinket valamilyen pénznemre is át szeretnénk váltani, s nem csak saját gyönyörűségünkre írtuk meg, nyomtattattuk ki, kötöttük be. Ha pedig így van, tudni kell eladni is, különben a nyakunkon marad. Kevés ugyanis azt hinni, hogy ha nekünk tetszik, másoknak is fog. Ha nem is tudnak róla semmit, de miattunk csodálattal fogadják majd. Az pedig kis részletkérdés, ugye, ha bennünket sem ismer a könyvpiac. Az ő baja! Mi mást is gondolhatnánk mi, a meg nem értett alkotók?! Csak és kizárólag a külvilág, a környezet, a szűk látókörű olvasók tehetnek mindenről.

Nos, ez az attitűd az, ami a legrosszabb ómen ahhoz, hogy valaki megbukjon a könyvével a nyilvánosság előtt. Az élet igazságtalansága talán, de sajnos így van: ez a logika akkor is így működik, ha egyébként valóban remek könyvet teszünk le az asztalra, értéket, amely megérdemelné az olvasók figyelmét.

FOTOK20170325workshopzsuzsanelli

Kép – Ami soha nem késő: énmárka és profi marketing.

Már ha tudnának róla.

Már ha tudnának rólunk, akik írtuk.

Kezdjük az utóbbival: a márkanév.

A márkanév a mi nevünk, ami mögött természetesen egy személyiség áll, különböző jellemzőkkel, amelyek miatt vagy vonzó személy válik érzékelhetővé, láthatóvá vagy pedig nem. Ha az utóbbi, akkor sürgősen tenni kell valamit, amíg lehet. Ha a személyiségünk és a rá fűzhető énmárkánk megvan, akkor legalább azt tudjuk, hogy mivel induljunk a könyvpiacon: önmagunkkal. Ha minket ismernek és hitelesek vagyunk a jövendő vásárlóink körében, akkor a személyes hitelünk okán szinte bármit el fognak fogadni tőlünk.

Miért ne lenne az egy tehetséges szerző, élvezetes könyve?

FOTOK20170325workshopattilatotalJO

Kép – Nincs távolság, ha a könyvmarketing tudás a cél.

És akkor jöhet a könyv, mint termék, mint kereskedelmi produktum megismertetése a piacon.

Ez az általános logikai menet, s simán működne is, ha nem lenne közben megannyi buktató. És ha mindenki birtokában lenne azoknak a módszereknek, amelyekkel elsőként önmagukat, másodsorban pedig a könyvüket el tudnád adni. Abban az esetben, ha nem a könyvkiadásra szakosodott, hagyományos értelemben vett könyvkiadóval van dolga. A profi könyvkiadó nyilvánvalóan rendelkezik azzal a marketing szaktudással, szervezettel és kapcsolatrendszerrel, amely nélkül eredménnyel nem juttatható el a könyv az olvasóhoz.

A marketing stratégia elkészítése – akár énmárkáról, akár a könyv mint termék marketingjéről van szó -, nagyon komoly szakértelmet igényel és a megfelelő kapcsolatrendszert. De a szerző ritkán remek marketinges is, ezért ezt a területet is meg kell tanulnia. Feltéve, ha nem bíz meg ezzel szakembereket. Már most mondom, kockázatos dolog, s elég kétes a kimenetele külső embernek, még ha marketinges szakcég is, kiadni ezt a munkát. En most persze az elso konyves irok esetere gondolok. Lehetséges, de kockázatos a szakceg kozremukodese  a piacrabocsatasnal. És nagyon drága. Annyira drága, hogy a kezdő író ezt általában nem is engedheti meg magának.

Akkor pedig marad az önképzés.

FOTOK20170325workshopnelli

Kép – A könyv marketingjét nem lehet elég korán elkezdeni.

Azok voltak a hétvégén tartott “Énmárka és könyvmarketing esettanulmányok workshop” résztvevői, akik így gondolkodnak. Meglepő, mennyi probléma merülhet fel a könyvkiadás folyamatának stratégiai tervezésekor. És ha hihetetlen is: mindegyik problémára van megoldás. Csak rendszerben kell látnunk a folyamatokat.

Ez volt a célunk a hétvégi együttléttel. Én, a magam részéről, a workshop vezetőjeként úgy látom, sikerült is. Sőt, a résztvevők kérésére folytatjuk. Április 8-án ismét találkozunk ugyanott. Még ma megtalálhatóak lesznek itt a részletek.

A workshop résztvevői írásos segédanyagot is kaptak a program témájából. Aki nem vett részt szombaton a programon, de csatlakozna hozzánk április 8-án, szintén megkapja a korábbi segédanyagokat, s természetesen a következő workshop elején össze is foglalom a már korábban elhangzott, ezért tudottaknak tekinthető ismereteket.

Nem az én dolgom különben értékelni a szombaton elhangzottak hasznosságát, de a jelenlevők ott elégedetten lelkesnek tűntek, amikor a tervezettnél sokkal később, már az esti órákba nyúlóan elköszöntünk egymástól. Mindenesetre a fotókon nyugodt, gondolkodó, magát biztonságban és jól érző embereket láthatunk, szóval, nagy baj nem lehet.

FOTOK20170325workshopannafélkozeliJO

Kép – Az előadó és a résztvevők számára is inspiráló gondolatok hangzottak el.

Remekül éreztem magam a résztvevőkkel, nagyon inspirálóak és együttműködők voltak. Igazi partnerek, akikkel az énmárka építés és egy könyv piacra bocsátásának marketingstratégiáját is kifejezetten kellemes munka elkészíteni.

A helyzet az, hogy akik ott voltak – ez meggyőződésem – sikerre ítéltettek, bármit is kezdenek azzal a tudással, amit megszereztek ezen a napon!

Ezt egyébként egy kedves példánk is igazolja. Sajnos nincs a képeken egy résztvevőnk, Lotti, akinek sietnie kellett az utolsó vonatára, ám máris megjelent az írói oldala a digitális térben, pontosan úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

FOTOlottoiroioldala

Kép – Böszörményi Lotti írói oldala az első, a március 11-i könyvmarketing workshop után született.

Nos, ezért érdemes ezt a munkát végezni az ilyen egész napos, a résztvevők és az előadó számára is nagyon fárasztó programokon. Alig pár óra múlva ott látom az eredményét a világhálón.

Gratulálok nektek, akik vállalkoztatok erre az útra, hogy megtanuljátok és azért is megcsináljátok a könyvetek piaci bevezetését az olvasók és a magatok örömére!

Na meg: ti vagytok az én örömöm is.

Szóval hajrá!

FOTOK20170325workshopnegyenbalrol

Kép – A sikerre ítéltettek.