Tény, hogy az Európai Unióban mindenekelőtt elsőbbsége van a verseny szabadságának. Ez az Unió “négy szabadsága : az áruk és a tőke szabad áramlása, a szolgáltatások szabadsága, valamint a személyek szabad mozgása mellett a legfontosabb és leginkább védett jog. Ha bármelyik tagországban sérül e jog, az Unió keményen fellép, megreguláz, különböző jogi eljárásokkal kikényszeríti az adott országtól a szabad verseny biztosítását.
Ezért is olyan meglepő, hogy éppen az Európai Unió Parlamentje törekszik egy piaci szereplő megregulázására, még pedig ilyen agresszív eszközökkel, a piaci versenybe való közvetlen beavatkozással. Mindenképpen ezt jelenti az a fenyegetés, amelyről az Európa Parlament várhatóan szavazni fog: nevezetesen, hogy kezdeményezze a GOOGLE “feldarabolását”, vagyis egyes termékeinek a szétválasztását egymástól. Konkrétan arról van szó, hogy a kereső, a ráépülő hirdetési tevékenység, vagyis az Adwords és az Adsence, illetve minden más szolgáltatás elváljon egymástól a GOOGLE tevékenységében. Akár úgy is, hogy az egyes tevékenységeket önálló vállalatokba szervezzék. Ezt a szétválasztást írná elő szándéka szerint az Európai Unió. Legalábbis erről tervezik szavazni egy későbbi időpontban az Európa Parlamentben.
Ez egyébként nem vall az Európai Unióra. Miért reagál hát ilyen idegesen ennek a vállalatnak a tevékenységére?
Mert a GOOGLE Inc. elnevezésű vállalat esetében, teljes mértékben amerikai érdekeltségről van szó, amelyik egyébként magáénak tudhatja az Európai Unióban a keresők piacának 90 százalékát.
Teljesen nyilvánvalóan az amerikai gazdasági expanzióval szembeni európai (piac)védelmi fellépésről van szó.
A Google vállalattal szemben több eljárás is folyt már az Európai Unióban. A legnagyobb súlyú például a Microsoft feljelentése alapján indult.
Erről az uniós eljárásról ebben a sorozatban is szó volt korábban. A lényege, hogy a GOOGLE a saját oldalait preferálja a keresőjében a találati eredményeknél, s ezt versenytársai, más keresők működtetői nehezményezik. Annak idején éppen így kezdődött a Microsoft meghurcolása is az Unióban, mert egy időben az operációs rendszerébe a saját maga által fejlesztett audio berendezést építette be, s ezzel a panaszosoknak – akik egyébként a Microsoft aktuális versenytársai voltak az európai piacon – az értékesítési lehetőségei csökkentek. Ez egyébként nyilvánvalóan így volt.
De hát, ilyen a verseny!
Pár hónapja éppen a Microsoft feljelentésére figyelmeztette az Európai Unió a GOOGLE vállalatot arra, hogy tartson önmérsékletet a keresője találatainak sorrendjében, s ne preferálja a saját oldalait a keresési eredmények közlésében.
Alig fejeződött be ez az eljárás az Európai Bizottság előtt, máris itt az újabb tetemre hívás, sőt, a fenyegetés: feldarabolhatják a vállalatot a túlzott piaci koncentráció miatt.
Vegyük tehát sorra, mit is vár el az Európai Unió a GOOGLE vállalattól.
“Mindössze” azt, hogy alapjaiban változtassa meg az üzleti modelljét.
Ez a sorozat éppen arról szól, hogy a menedzsment szempontjából nézve bemutassam: hogyan lett a keresőkre vonatkozó alapötletből kidolgozott, működő vállalati modell, amelynek igenis az a célja, hogy pénzt termeljen. A befektetők is ezt várják a cégtől és az alapítók is. Teljes joggal.
Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ha valakinek van egy jó ötlete, megvan a képessége hozzá, hogy kidolgozza rá a megfelelő üzleti modellt, amely keretei között pénzt képes termelni, az nem ördögtől való dolog, hanem úgy hívják: üzleti tevékenység.
A GOOGLE esetében egyébként- ez változatlanul meggyőződésem – a kapitalizmus magasiskolája.
A GOOGLE-modell lényege – mint ahogy erről a korábbi részekben szó is volt -, hogy az egyébként ingyenesen nyújtott keresői szolgáltatást egy bizonyos hirdetői körtől származó bevételből finanszírozza.
Különben hogyan tehetné ingyenessé a kereső használatát gyakorlatilag a világon bárkinek, aki internettel rendelkezik és megvan az a minimális számítógépes ismerete, amivel e keresőt használni tudja. Ma már egész ipar épül a GOOGLE keresőjének tudására, az általa elérhető információk, ismeretek hasznosítására. S ezekben az üzletekben a GOOGLE vállalatnak értelemszerűen semmilyen részesedése nincs.
Azonban üzleti modelljének lényege, alapja és működésképességének alapfeltétele a kereső és a hirdetési tevékenység szoros kapcsolata. nem nehéz belátni miért. Mert a hirdetési bevételekből van a pénz a kereső ingyenes szolgáltatására.
Nos, ezt az üzleti modellt tervezi az Európai Unió Parlamentje megbontani, amikor azt mondja: fel kell darabolni a GOOGLE vállalatot, s egyes tevékenységeit, mint a keresőt és a hirdetéseket például – külön vállalatba szervezve működtetni tovább.
Teljes képtelenség.
Kis szarkazmussal azt mondanám: és akkor a továbbiakban a GOOGLE-kereső fenntartását, fejlesztését és működtetését majd az Európai Unió fogja finanszírozni?
Ez van a hír mögött, amit tegnap és ma világgá röpítettek a hírügynökségek, s amely már terv állapotában is nagyfokú elégedettséggel tölt el igen nagy számú hatóságot, vállalatot, versenytársat és magánszemélyt Európában. A GOOGLE versenytársait, valamint ellenfeleit vagy ellenségeit.
S e mellett a tény mellett azért kell egy kicsit elidőznünk, mert olyan területre tévedünk, ami sokkal ingoványosabb, mint azt a GOOGLE egyébként tapasztalt és kellően invenciózus vezetői sem igazán látják azokból a magasságokból, ahol ők a cégük fejlesztésén ma már gondolkodnak, terveznek és Larry Page személyében mindenképpen közvetlenül dolgoznak. Jelenleg Larry Page a GOOGLE Inc. vezérigazgatója, tehát igen sok múlik stratégai vénáján.
Korábban már szóltam ebben a sorozatban arról, hogy ha az ember magasra tör, nem mindig látja meg az úton az apróbb köveket, kavicsokat, amelyeken pedig el lehet esni.
Most úgy fogalmazok, hogy aki elég magasra ért – és Larry Page, valamint Sergey Brin vállalata révén mindenképpen! – az könnyen elhiszi magáról, hogy mindig is megőrzi majd a jó helyzetét. És könnyen elbagatellizálja a “kis” zavarokat a vállalat körül.
Ilyenkor lehet arról a magaslatról a legnagyobbat esni.
És ez még a legnagyobbakkal is megtörténik!
Ismer a menedzsment irodalom egy esetet, amit elrettentésül oktat az egyetemeken, jövendő vezetőknek, menedzsereknek.
Adrew Grove, az Intel egyik alapítója írta meg a “Csak a paranoidok maradnak fenn” című könyvében. Merthogy saját története. Bármilyen nagy ember is volt Andy Grove a világelső Intel élén a mikroelektronikában, akkorát zuhant arról a bizonyos magaslatról, hogy csak a kommunikációs költségben jelentkező kár két nap alatt 25 millió dollár veszteséget okozott az Intelnek. Arról nem is beszélve, hogy ettől az esettől számítva az Intel soha többet nem lett az, ami korábban volt.
Gondoljuk el: egy vállalat, amelynek a terméke ott van ötből négy számítógépben, s értelemszerűen csak és kizárólag beszállítói üzleti kapcsolatai vannak, a kereskedővel-fogyasztóval soha nincs találkozása, miért is lenne, amikor ő a számítógépgyárnak szállít – szóval ez a vállalat ügyfélszolgálati irodát kénytelen létrehozni és call-center-t működtetni egy 300 milliós lakosú országban, hogy kezelje a fogyasztók kifogásait. Miközben soha, semmikor egyetlen kereskedelmi ügylete sem volt a végfogyasztóval, vagyis a vásárlóval. Miért is lett volna?
A történet olyan szimpla, hogy éppen ettől hihetetlen.
Andrew Grove, az Intel alelnökeként, vezérigazgatóként a Szilicium-völgybeli üvegpalota legfelső emeletén látta el, mint valami parancsnoki hídon, az irányító feladatokat. A belső szakmai fórumon, az intraneten egy mérnök egy nap azt írja: van egy chip, ami minden 25 milliomodik számítógépben meghibásodást okozhat. OkozHAT. Vagyis egyáltalán nem biztos, hogy okoz is, de előfordulhat. Egy programozási hiba folytán. Az Intel intranetén olvassa a közléseket egy szak kommentátor, remek számítógépes újságíró szakember, aki beajánlja a témát a CNN-nek. Majd megjelenik a CNN, hogy megkérdezze Andrew Grove-tól: Igaz-e, hogy egy bizonyos chip minden 25 milliomodik számítógépben meghibásodást okozhat?
Andrew Grove úgy gondolja, ilyen csip-csup üggyel az Intel nem foglalkozik, tehát nem fogadja a CNN hívásait és nem engedi be a forgatóstábot az épületbe, hogy föltegye ezt a kérdést. A CNN stáb leteszi a parabola antennáját az Intel székház elé, odaáll a riporter az Intel bejáratához és felteszi a kérdést: Igaz-e, hogy egy bizonyos chip minden 25 milliomodik számítógépben meghibásodást okozhat?
És közli, hogy az Intel nem kíván válaszolni a kérdésre.
Két órán belül az egész világon végig fut a kérdés, s az Intel elutasítása a válaszra vonatkozóan.
A végeredmény: a vásárlók tömegesen fordulnak az Intelhez, hogy bevizsgáltassák a gépüket: nem az övék-e a 25 milliomodik, amelyikben az a chip van, amelyik esetleg meghibásodást okozhat.
Andrew Grove élete legnagyobb kudarcának tekinti, ami az 1990-es évek derekán ez ügy kapcsán történt az Intellel. Pedig ez csak egy apró kommunikációs hiba volt.
A Google üzletemberei minden bizonnyal a helyükön kezelik az Európai Unió kifogásait cégük tevékenységével kapcsolatban. Már csak azért is fontos ez, mert azoknak soha nem lesz vége.
Mert a GOOGLE valóban sikeres vállalat, mert amerikai vállalat, s az nem jó ajánlólevél az Európai Unión belül, több más iparágban sem, s mert a GOOGLE piaci fölénye valóban komoly veszélyekkel járhat. Európában és azon kívül is, az egész világon.
Ha mindez arroganciával, elbizakodottsággal jár, a problémák elbagatellizálásával – az egyszerűen olaj a tűzre.
Ez bizonyos szempontból nézve válság helyzet a GOOGLE vállalatra nézve az, ami vele az Európai Unióban történik. Amikor krízist kezelünk, mindenekelőtt azt nézzük meg: vannak-e ballasztok, amelyek terhünkre vannak, akadályoznak bármiben is. Majd azt vesszük sorra, milyen erőforrásaink vannak.
A GOOGLE számára van egy tényező, ami ballaszt is és erőforrás is egyben.
Azokra a külső kifogásokra gondolok, amelyek nem befolyásolják lényegesen a vállalat eredményességét, s nem sértik az alapelveket sem, az alapfilozófiát.
Ezek egyike például a felejtés jogára vonatkozó elvárás az Európai Unió felől. Vagyis azért, mert valami egyszer bekerült a GOOGLE-keresőbe, az nem lehet abszolút találati tartalom. Mert az idők és a tartalmak változhatnak, aktualitásukat veszíthetik vagy valamilyen szempontból egyszerűen csak nem méltányos még mindig megjeleníteni találatként. Esetleg konkrétan jogot sért. Mint az Európai Unióban.
Vajon miért nem tesz a GOOGLE Inc. gesztusokat Európának olyan területeken, amelyek enyhíthetnék a rájuk nehezedő nyomást az Európai Unió részéről? És nem a felejtés jogára vonatkozó elvárás az egyetlen, amit fel lehetne használni a GOOGLE vállalattal szembeni európai fellépések enyhítése érdekében.
Meggyőződésem, hogy ilyen területeken lenne a legnagyobb mozgástere a vizsgálatokkal szemben a GOOGLE vállalatnak.
Nyilvánvalóan több egyéb szempont és elképzelés és intézkedés mellett.
(Következik: Összefoglaló és elérhetőség, I.-X. rész)